Olimpia élő közvetítés 2021

Szerző: JohnnyBet, by JohnnyBet
Olimpia élő közvetítés 2021

Az Olimpia élő közvetítés 2021-ben olyan lehetőség, amit a négyévente megrendezésre kerülő olimpiai játékok esetén vétek elmulasztani. A 2020-as nyári olimpiai játékok, vagyis a 2021-es tokiói Olimpia július 23.-a és augusztus 8.-a között fog zajlani Japán fővárosában. Eredetileg tavaly július és augusztus lett volna a kitűzött időpont, de akkor a koronavírus miatt nem lehetett megtartani az eseményt. És bár elég sok egyeztetés történt arról, hogy akár az idei eseményt is el kellene halasztani, végül az a döntés született, hogy megtartják a játékokat.

Természetesen a helyzet hatással lesz a lebonyolításra, hiszen például nem engedik majd nemzetközi utazók belépését az országba az Olimpia miatt, kivéve a versenyzőket és a kapcsolódó stábot. Még japán nézők sem lesznek a stadionokban, így az Olimpia élő közvetítése minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet fog kapni. De nem kell csalódnunk, mindig találni fogunk tökéletes csatornákat, és Olimpiát közvetítő online streameket arra, hogy megnézzük a minket érdeklő eseményeket. Lássuk tehát, hogy mit kell élő adásban nézni az Olimpián, és hogyan alakul a 2021-es Olimpia menetrendje.

1. Mit érdemes élőben nézni a tokiói Olimpián?

Bár a 2020/2021-es tokiói Olimpián lesznek új sportágak is, amelyek debütálnak (például a 3x3-as kosárlabda vagy a freestyle BMX), a magyar Olimpia nézőket általában azok a sportok érdeklik leginkább, ahol magyar olimpikonok is indulnak. Elég sok sportágban vagyunk jelen, úgyhogy lesz miből válogatni.

Jellemző, hogy az olimpiai közvetítéseknél a nézőknek kevésbé vannak sportági preferenciáik, így minden esemény komoly nézettségre számíthat, ahol magyarok indulnak. Így például az asztalitenisz, ahol lesz 6 indulónk, vagy az atlétika, ahol jelen pillanatban úgy áll, hogy 8 magyar indulhat, köztük Márton Anita súlylökő is, aki korábban szerzett már olimpiai bronzérmet és világbajnoki ezüstöt is. Tőle most is jó eredményt várhatunk, tehát az atlétika élő közvetítések nagy izgalmakat fognak tartogatni a számunkra. Az atlétika egyébiránt a játékok utolsó tíz napjában kerül majd lebonyolításra, tehát augusztus első napjaira mindenképpen készüljünk fel.

Az olimpiai birkózásban hasonló a helyzet, érdemes odafigyelni a Lőrincz-testvérekre, Tamás és Viktor is esélyes lehet egy érem megszerzésére az augusztus 1-7. között zajló meccsek eredményeként. És hát van két sportág, ahonnan majd ömleni fog az érem, legalábbis erre számítunk.

2. 2021 Olimpia műsor és menetrend

Amit persze semmi esetre sem szabad kihagyni, az az Olimpia nyitóünnepsége, amely a hagyományok szerint mindig nagyon látványos, és a rendező ország kultúráját és történelmét mutatja be. Sokan kíváncsiak rá, hogy vajon mivel rukkolnak elő a japánok. A 2021-es olimpiai nyitóünnepség helyi idő szerint 20 órakor kezdődik, ez magyar idő szerint 13 óra. Ráadásul ebben az évben most a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) két olimpiai zászlóvivőt engedélyez valamennyi országnak: egy női és egy férfi sportolót. Magyarországot az úszó-legenda Cseh László és a tőrvívásban jeleskedő Mohamed Aida képviseli majd.

De vajon mikor is lesznek az egyes magyar olimpiai sportágak, ahol élőben szurkolhatunk a sportolóinknak? A lenti táblázat bemutatja az aktuális műsort és a tokiói Olimpia menetrendjét:

Olimpiai sportág magyar versenyzőkkel Mikor lesz?
🏊 Úszás júl. 24. - aug. 1.
🏓 Asztalitenisz júl. 24. - aug. 6.
🚣‍♀️ Kajak-kenu júl. 24. - aug. 7.
🤾‍♀️ Női kézilabda júl. 24. - aug. 8.
🤽🏻‍♂️ Vízilabda júl. 25. - aug. 8.
🥏 Atlétika júl. 30. - aug. 8.
🤼 Birkózás aug. 1. - aug. 7.

Ha nem csak szurkolni szeretnél a magyar olimpiai sportolóknak, de fogadni is rájuk, olvasd el a magyar olimpiai esélyekről és Olimpia fogadási tippekről szóló cikkünket!

3. Kajak-kenu és úszás olimpiai élő közvetítés

Az egyik a kajak-kenu, ahol rengeteg kvótát tudtunk szerezni és komoly aranyesélyekkel indulhatunk kajakban és kenuban is több távon. Érdemes például odafigyelnünk Kozák Danutára, aki ötszörös olimpiai bajnokként érkezik Tokióba és mindhárom számában, ahol indul aranyesélyesnek számít. A férfiaknál most kicsit kevesebb a nagyobb név, de például érdemes augusztus elején odafigyelni Tótka Sándor teljesítményére.

Végül a legnagyobb durranást az Olimpián úszásban várhatjuk a magyar csapattól, ahol július 24.-e és augusztus 1. között zajlanak majd a selejtezők és a döntők. Itt lesz Milák Kristóf, Kenderesi Tamás, Késely Ajna, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka és még sorolhatnánk a rengeteg nevet, akiktől érmet-érmeket várunk. Milák Kristóf a 100 méteres pillangóúszásban is győzelemre pályázik, de ehhez 50 másodperc alatti eredmény kellene, erről ezt mondta nemrégiben:

„Nagyon bízom benne, hogy tudunk úgy haladni, hogy egy ilyen időt tudjak úszni a 100 méteres pillangóúszás olimpiai döntőjében.” - Eurosport com – Milák Kristóf

4. Olimpia ingyenes élő streamek

Amikor arról van szó, hogy meg akarunk nézni egy-egy eseményt majd a tokiói olimpián élőben, akkor számtalan lehetőségünk lesz. Ugye az biztos, hogy a magyar sportcsatorna, az M4 komoly műsorfolyammal fog készülni az eseményre, tehát kvázi arra kell számítani, hogy egész nap lesznek közvetítések.

Viszont egyre népszerűbbek azok az Olimpia ingyenes online streamek, amelyeket a legnagyobb fogadóirodák biztosítanak, például az Unibet vagy éppen a Bet365. Ezek a lehetőségek azért különösen jók, mert egyrészt rendkívül jó minőségű az olimpiai stream, másrészt pedig a platformon a versennyel egyidőben fogadhatunk is, olimpiai live streamek okán főleg az élő fogadásnak van létjogosultsága.

Olimpia élő streamek online:

Bet365
Bet365
Bónusz Sportágak
Üdvözlő 100% sportfogadás bónusz az új játékosoknak
Bónuszkód
JBVIP
Unibet
Unibet
Bónusz Sportágak
100%-os üdvözlő bónusz 10.000 Ft-ig

5. Olimpia élő fogadás

Ugye az élő fogadás lehetősége nagyjából ugyanazokat a piacokat biztosítja, amelyek az előzetes fogadásoknál elérhetőek, persze néhány kivétellel. Az olimpiai versenyek fogadása kapcsán általában a jövőbeni fogadások szoktak népszerűek lenni, amikor még a verseny megindulása előtt tippelünk a végső győztesre.

Van olyan sportág, ahol nincs is lehetőség élőben fogadni, az esemény rövidsége miatt, gondoljunk például a 100 méteres síkfutásra vagy az 50 méteres úszásra. Viszont az események 90%-ánál van olimpiai élő fogadási lehetőség is, a hosszabb úszószámok és kajak-kenu számok biztosítanak ilyen esélyeket az Olimpián magyarokra fogadni akarók számára is.

Tökéletes élő fogadási esély például a magyar női kézilabda válogatott olimpiai mérkőzéseinek követése is, hiszen itt a megszokott élő fogadási menetrend szerint fogadhatunk a magyar lányokra. A tenisz vagy éppen a vízilabda szintén olyan események, ahol egyrészt komoly esélyeink vannak, másrészt tökéletes lehetőségünk van arra, hogy élőben fogadjunk egy-egy mérkőzésre. Többet megtudhatsz az olimpiai kézilabda fogadásról és élő közvetítésről a kapcsolódó cikkünkből!

JB Exkluzív
Bónusz ezzel: JohnnyBet
100%-os bónusz 30.000 Ft-ig + 1000 Ft ingyen fogadás magyaroknak
Standard bónusz itt: Bwin
Bónusz 20.000 Ft-ig

6. Mit kell tudnom a 2021-es tokiói Olimpiáról?

6.1 ❓ Mikor lesz a 2020/2021-es Olimpia?

A 2020-as nyári Olimpiát a járvány miatt elhalasztották, így végül 2021. július 23-tól augusztus 8-ig kerül megrendezésre Tokióban.

6.2 🥇 Mit érdemes élőben nézni a 2021-es Olimpián?

Természetesen a magyar olimpikonok versenyeit mindenképpen érdemes élő adásban követni. Többek között úszásban, vízilabdában, kézilabdában és kajak-kenuban is szurkolhatunk magyaroknak az Olimpián. Emellett az Olimpia nyitóünnepsége is kihagyhatatlan, amely magyar idő szerint július 23-án, 13:00-kor kezdődik. A részletes Olimpia menetrendet a cikkben találod!

6.3 ⏯ Hol érhető el Olimpia élő közvetítés online?

Összegyűjtöttük a 3 legjobb Olimpia ingyenes live streamet, ahol élőben követheted a sporteseményeket. Ezeket a cikkünk Olimpia élő közvetítés 2021 részében találod.

hozzászólás OlimpiaÉlőKözvetítés2021
Hozzászólások (0)
Játssz felelősségteljesen